Programok
Balaton átúszás
Balaton átúszás
BALATON ÁTÚSZÁS
Európa egyik legnépszerűbb és legnagyobb szabású szabadidős sporteseménye az évtizedek óta hagyományosan július utolsó hétvégéjén megrendezett Balaton-átúszás. A versenyzők az 5,2 kilométeres távot Révfülöp és Balatonboglár között teljesítik.
A többezer úszót vonzó eseményre nemcsak Európa számos országából, hanem az Amerikai Egyesült Államokból és Japánból is folyamatosan érkeznek próbázók. Az átúszáson magyarországi közéleti személyiségek, politikusok, színészek, művészek, élsportolók is részt vesznek.
A versenyt mindenki számára kötelező orvosi vizsgálat előzi meg. Az első próbázók rendszerint reggel nyolckor, az utolsók délután kettőkor rajtolnak. Az úszók biztonságára a vitorlásokból, kishajókból és motorcsónakból kialakítandó úszófolyosó vigyáz, az életmentők is folyamatos felügyeletet teljesítenek. A versenyzők személyes dolgainak elhelyezéséről a szervezők gondoskodnak. 14 éven aluli gyermek csak szülői engedéllyel vagy kísérettel vághat neki a távnak.
A rendezvényt a balatonboglári strandon délután három órától este tízig koncertek, érdekes és változatos programok kísérik. A sportesemény nagyszabású tűzijátékkal zárul.

Main Menu
|
|
|
|
|
|
| Cs | P | Szo | V | H |